Mestermunka
Mestermunkák 2011/2012-es tanévben
Mestermunkák a 2011/12-es tanévben
A TÁMOP pályázat kapcsán iskolánk „Jó gyakorlatokat” is megvalósít, köztük a „Mestermunka módszer a tanulási képességek eredményes fejlesztésében” jó gyakorlatot is. Tanulóink vagy osztályaink egy tetszőleges témát kiválasztottak még november tájékán, és vállalták azt, hogy tartalmában és formájában jól kidolgozzák. Így születtek meg az ún. mestermunkák.
Elkészült mestermunkák - 2010/11 tanév
1. osztály – A virág
2. osztály – A csillagszemű juhász
3. a osztály – Történelmi olvasmányaink kiemelkedő személyiségei
3. b osztály – A Négyszögletű Kerek Erdő meseregény leporellója
4. a osztály – A Négyszögletű Kerek Osztályterem –mesekönyv
A csirke fejlődése
Mesteri munkák
Ebben a tanévben új tevékenység került iskolánk éves munkatervébe, a mestermunka. Témáját a gyerekek választhatták ki. Lehetőségük volt egyénileg, párban vagy kisebb csoportokban dolgozni, de a munkafolyamatban akár egy egész osztályközösség is részt vehetett.
A feladat az volt, hogy olyan – tartalmában és formájában - szabadon választott témát dolgozzanak fel tanítványaink, ami érdekli őket, amivel szívesen foglakoznak. Mindezt úgy kellett megalkotniuk, hogy az a külső elvárásoknak is megfeleljen.
Mestermunka – verseny kiselőadás
Téma: „Természetvédelem, környezetvédelem”
Arany minősítés
- 5. a osztály - Mesék előadása /saját maguk írták/
- Bogó Attila 5. b – Szelektív hulladékgyűjtés /Power Point/
- 7. b osztály – Bábozás /saját mese/
- Fülöp Zsolt-Bauer Alex 7. c - /Power Point/
- Madarász Benjámin 8. b - /Power Point/
Ezüst minősítés
- 6. a osztály – Előadás a vízről /CD lejátszása/
- Kapuvári Viktória 7. c - /vers/
Bronz minősítés
- 6. b osztály - /Power Point/









